Szabályzat

A III. Nemzetközi Sopron Yo-Yo Bajnokságon több kategóriában indulhatsz a nevezési díjad fejében. Viszont ha egy kategóriából van kezdő, haladó, és profi (pl. 1A) Akkor csak tudásszintednek megfelelően egy kategóriában indulhatsz.

Műsoridők:

  1. 1A Haladó – 1:30
  2. 1A Profi – 3:00
  3. 3A – 2:00
  4. 4A – 2:00
  5. 5A  – 2:00

Általános Szabályok

  1. A nevezést, mely magában foglalja a versenyző teljes nevét, versenyszámait, a nevezés díját és a szükséges zenéket, legkésőbb a verseny elkezdése előtt fél órával véglegesíteni kell.
  2. A versenyző csak és kizárólag az állampolgárságának megfelelő kategóriákban versenyezhet, és egy fajta kategórián belül csak egy minőségi színvonalat képviselhet. Ezen felül a versenyző annyi és olyan kategóriákba nevezhet, ahogy kívánja.
  3. A versenyző tudatában kell legyen, mikor következik, s kötelessége felkészülten várni, hogy a színpadra szólítsák. A produkció előtt a versenyző és a zsűri is jelezni köteles készenlétét, és a bemutató csak ezután kezdődhet. Amint az elkezdődött semmi és senki más nem kerülhet a színpadra.
  4. A produkció akkor kezdődik el, amikor a versenyző először ledobja a yo-yot készenléte jelzése után és akkor ér véget, amikor a megadott idő lejár. A versenyző azonban dönthet úgy, hogy hamarabb fejezi be, azonban ezt jeleznie kell.
  5. Bárki bármilyen fizikai, anyagi kart okoz, politizál, sérteget, káromkodik, vagy igénytelen, az alapvető értékeknek ellentmondó zenét használ, annak produkciója és nevezése érvénytelennek minősíthető.
  6. A zenefájlokat előre kell elküldeni, vagy a verseny kezdete előtt leadni a szervezőknek. A zenefájl .mp3 formátumú kell legyen, és a fájlnév a versenyző nevéből és kategóriájából kell álljon.
  7. A produkció idején a versenyzők sötét ruházatot és világos madzagot kell használjanak, egyébiránt a zsűri képtelen pontosan látni, mi is történik.
  8. Bármelyik pont bármilyen módon való megszegése kizárással, a nevezés és a produkció érvénytelenítésével végződhet.
  9. A nevezés véglegesítése után a szervezők semmilyen esetben sem kötelesek visszaadni a nevezési díjat.
  10. A versenyen kihirdetett eredmények hivatalosak és véglegesek.

1A, 4A és 5A kategóriák

  1. A zsűri pozitív és negatív pontokkal jutalmazza a játékosokat ízlésüktől, illetve a közönség reakciójától és pár alapszabálytól függően. A végleges pontszám egy nemzetközileg alkalmazott módszer alapján alakul ki.
  2. A pontszám bizonyos része a technikai, bizonyos része az előadás-beli értékelésen alapul, amelyeknek az arányát minden versenyen a szervezők határozzák meg.
  3. A maximális elérhető pontszám minden esetben 100 pont.
  4. A szervezők versenytől függően megrendezik a haladó kategóriát, amennyiben az nincs külön meghirdetve a versenyszám professzionálisnak minősül, tehát mindenki egy kategóriában indul.
  5. Selejtezőt bármely kategóriához meghirdethetnek. A selejtező minden esetben egy rövid freestyle, választott zenére való bemutatása. Előfordulhat azonban, hogy a bejelentés ellenére eltörlik a selejtezőt.
  6. Azok, akik bármilyen magyarországi versenyt nyertek a versenyt megelőző egy évben, a kategória típusának és színvonalának megfelelő versenyszámban, előkvalifikáltnak számít az adott versenyen.
  7. Az 1A kategóriában a versenyzők egyszerre egyetlen yo-yoval játszhatnak, melynek zsinórja a yo-yora kell legyen kötve.
  8. A 4A kategóriában a versenyzők korlátlan számú yo-yoval játszhatnak, de a yo-yora nem szabad a zsinórt kötni.
  9. Az 5A kategóriában a versenyzők korlátlan számú yo-yoval játszhatnak mindaddig, amíg a madzag csak a yo-yora van kötve, és a zsinór másik végén egy ellensúly van.
  10. Semmilyen más esetben nem köteles a zsűri pontokkal értékelni a produkciót.

1A Kezdő Kategória

  1. A versenyzők csak egyetlen yo-yot használhatnak úgy, hogy a zsinór a yo-yora és az egyik kezükre is rá van kötve.
  2. A versenyzők nem indulhatnak más kategóriában.
  3. A versenyzők nem kötelesek zenét mellékelni.
  4. A versenyzőknek előre megadott trükköket kell bemutatnia első (5 pont), vagy második (3 pont) próbálkozásra hibátlanul. A versenyzőnek tartania kell magát a trükk lista sorrendjéhez, azonban időkorlát nincs.
  5. A trükk akkor kezdődik, amikor a yo-yot ledobja a versenyző, és akkor ér véget, amikor visszahúzza. Ha a trükk kétszeri próbálkozás után sem sikerül, a következő trükkre kell ugrani.

Trükklista:
http://www.youtube.com/playlist?list=PL183B0E8FDCEFD8B1

Bármilyen észrevételetek van, írjatok az info@myyb.eu e-mail címre!